Egész reggel azon gondolkoztam, hogyan fogom Uzzurt rávenni arra, hogy beszéljen velem. Végül úgy döntöttem, hogy előresietek és majd a bejáratnál fogom megvárni.

 

Ha akkor sem szól hozzám, akkor utánamegyek és melléülök, majd pedig addig zaklatom, amíg már nem bírja és megtörik.

 

Lehet, hogy ez durva megoldás, de nincs más választásom. Ő az egyetlen jó barátom, nem lehetünk külön. Pláne, hogy padtársak vagyunk a suliban.

 

Gyorsan fel is öltöztem, majd szinte futva elindultam a templom irányába. Ahogy közeledtem, láttam, hogy egy kisebb tömeg volt már előtte.

 

Vajon mi történhetett? Amikor odaértem, megkérdeztem az ott lévőket, hogy mi a probléma. Kiderült, hogy a templom kapuja zárva van.

 

Csodálkoztam, hogy miért van ez. Godafreh papunk mindig kinyitja már korán reggel, hogy ha valaki szeretne imádkozni, akkor nyugalomban megtehesse.

 

Gyorsan megkerültem az épületet és megpróbáltam a hátsó ajtót kinyitni, de az is zárva volt. Belestem a kisablakon is, de semmi mozgást nem láttam.

 

Mire visszaértem, a tömeg már egy hírvivő köré gyűlt, aki azt mesélte, hogy Godafreh pap elakadt a nagy hóban és csak holnapra tud a faluba érni.

 

Ez azt jelenti, hogy ma nincs istentisztelet. Furcsa érzés volt, eddig még sosem volt ilyen. Hazafelé apa mesélte, hogy gyerekkorába történt egyszer, hogy a pap megbetegedett és nem tudott eljönni.

 

Sajnos Uzzur-t nem láttam a tömegben, így nem tudtam beszélni vele. A házához nem akartam elmenni, mert féltem, hogy megint kidob.

 

A jó hír viszont az, hogy holnap megyünk az iskolába, az utak már járhatóak. Ott sarokbaszorítom Uzzurt és végre beszélek vele.

Megosztás a facebookon