Ma nagyon korán keltem, pedig még mindig nem lehet iskolába menni. Izgultam az Uzzurral való kibékülés után és minél hamarabb szerettem volna újra beszélni vele.

Gyorsan megreggeliztem, majd el is indultam a barátom házához. Vagyis csak akartam, de anyukám rámszólt, hogy még csak reggel hét óra van és lehet hogy Uzzur nem értékelné, ha ilyenkor zavarnám.

Ezért vagy két órán át itthon tébláboltam, miközben apám több apró munkát is rámbízott, csak hogy ne unatkozzam.

Végre eljött a kilenc óra, így felkaptam a kabátomat és szinte szaladva mentem Uzzurhoz. Igaza volt anyukámnak, tényleg korán van még, Uzzur is aludt.

Nem akartam őt felkölteni, nehogy megint megharagudjon rám, ezért inkább hazamentem a szánkómért. Amíg a barátom nem ébredt fel, kicsit bemelegítettem.

Végre megjelent Uzzur álmos arca az ablakban. Türelmetlenül megvártam amíg reggelizik és felöltözik, majd megragadtam és elvonszoltam a falu végén lévő dombig.

A szánkó csodálatosan siklik, látszik rajta, hogy apám ért hozzá. Szerintem még sokkal jobb is, mint a régi szánkóm, bár ezt nem fogom neki elárulni.

Közben elmeséltem Uzzurnak mindazt, amiből kimaradt: a veszekedésemet apámmal, a baleset megjátszását és az új szánkó elkészítését.

Ő is elmesélte, hogy veszekedett az anyukájával azért, mert olyan csúnyán bánt velem. Már békülni szeretett volna, el is jött a házamhoz, de nem talált ott.

Mondtam neki, hogy én eközben a domboknál kerestem őt. Amikor a gödörbe estünk, tudta, hogy ki fogunk békülni, csak nem akart a húgom előtt erről beszélni.

Ez mondjuk érthető, bár a húgom kellemes meglepetés volt, ahogy elegyengette a közöttünk lévő dolgot. Jó testvér lesz majd belőle idővel.

Miután jól kiszánkóztuk magunkat, fáradtan, de boldogan mentünk haza. Már nagyon hiányzott nekem ez az okostojás Uzzur!

Megosztás a facebookon