A legszebb álmomból költött fel anyukám azzal a hírrel, hogy ma be kell menni az iskolába.

 

Nem igazán örültem ennek, pláne, hogy már csütörtök van, de nem tehettem mást, mennem kellett. Nagy nehezen lenyomtam valami reggelit a torkomon, utána irány a szekér.

 

Az iskola kihaltnak tünt kintről. Egy fény sem égett az ablakoknál és az ajtónál sem volt a megszokott tülekedés. Bent sem volt jobb a helyzet.

 

Felmentünk a szobánkba, lepakoltuk a dolgainkat, majd elindultunk felfedezőútra. Az osztályok többnyire üresek voltak, csak néhány álmos diák durmolt a padokon.

 

Tanárból egy szálat sem láttunk, kivéve a Hajózás tanárt, aki azonnal beparancsolt minket az osztályunkba, azzal hogy várjuk meg a tanárunkat.

 

Vártunk, vártunk, de senki sem jött, így délután bepótoltuk azt az alvást, amit a reggel loptak el tölünk. Teljesen feleslegesen jöttünk be!

 

Ha már itt vagyunk, gondoltam nézzünk körül olyan helyeken is, amerre még nem jártunk eddig. Sajnos ez nem volt túl jó ötlet, mivel rögtön az első öt percben belefutottam az Eryta-Cyran párosba.

 

Már nem zaklat fel annyira a dolog, főleg amióta Seyezaraval találkoztam, de azért jól esett, hogy Uzzur legalább tíz percen át arról beszélt, hogy mekkora pojáca ez a Cyran és hogy egyáltalán nem illenek össze Erytával.

 

Megpróbáltunk a tanári részen is szétnézni egy kicsit, de természetesen megint összeakadtunk a Hajózás tanárral, aki nyomban visszaparancsolt minket a diákoknak fenntartott folyosókra.

 

Így nem mara

Megosztás a facebookon