Ma reggel is feltűnően csendes volt az egész iskola. Bár lemerészkedtünk az osztályunkig, de még mindig csak két-három osztálytársunkkal találkoztunk.

 

Miután vártünk még egy órát, hogy valaki ránk nézzen, elhatároztuk, hogy kimegyünk a városba, kicsit szétnézni.

 

Óvatosan kilopóztunk hát az iskolából, vigyázva arra, hogy ne akadjuk össze a Hajózás tanárunkkal, mert még a végén képes lenne dolgozatot iratni velünk.

 

Kint már sokkal jobb lett a hangulatunk. A városban még mindig érződött egy kicsit, hogy az év elején járunk, még csak néhány üzlet volt nyitva.

 

Az utcák is sokkal kihaltabbak voltak, mint amihez hozzászoktunk. Ez nem volt túl jó nekünk, mivel így sokkal könnyebben megláthatnak minket.

 

Szerencsére egyik osztálytársunk sem volt avárosból, így az a veszély nem fenyegetett, hogy a szülők meglátnak, viszont bármikor belefuthatunk egy tanárba.

 

Hogy ne legyünk nagyon szem előtt, beültünk egy cukrászdába, remélve, hogy a tanáraink nem édesszájúak. Miután jól belakmároztunk, máris sokkal érdekesebbnek tűnt a város.

 

Felmentünk a kilátóba, ahonnan tisztán látszik a kikötő is. Ott minden csendes volt, egyetlen hajó sem várta hogy ki- vagy bepakolják. Furcsa volt ilyen kihaltan látni a környéket.

 

Hozzá voltam szokva ahhoz, hogy állandó nyüzsgés van a kikötőben, hiszen szinte óránként érkezett vagy indult útnak egy-egy hajó. Az árusok pedig igyekeztek minél hamarabb eladni a portékájukat.

 

Ezenfelül sok ember próbált minél jobb áron hozzájutni a portékákhoz, így elég nagy tülekedés volt a kikötői piactéren.

 

Most viszont inkább olyan volt az egész, mintha egy festményt néznék. Már kora délután volt és a szél is fújt, így nem maradtunk itt sokáig, inkább visszamentünk az iskolába.

 

Érdekes volt a mai kiruccanás, de remélem hogy legközelebb a nyüzsgő várost fogom látni, mert ez így eléggé szomorú látvány volt.

Megosztás a facebookon