Ma a tanárok folytatták az eszeveszett tempót, így lélegezni is alig volt időnk. A szünetekben épp hogy ki tudtuk pihenni magunkat, a következő órán megint végigkörmültünk ötven percet.

 

A Legendák órák ezért duplán kellemes felüdülés volt számunkra. Itt nem kellett írnunk semmit, és még érdekes történeteket is hallhattunk.

 

Az óra után kikísértem a tanárt és elmondtam neki, hogy délután szeretnék beszélni vele. Megegyeztünk, hogy később találkozunk az udvar egy csendesebb részén.

 

Miután sikeresen átvészeltem a maradék órákat, szóltam Uzzurnak is, hogy jöjjön velem. Nem értette, hogy miért akarok találkozni a tanárral, de megnyugtattam, hogy hamarosan rá fog jönni.

 

Amikor az udvar végébe értünk, a tanár már várt ránk. Nem akartam sokáig feltartóztatni, ezért azonnal belekezdtem a mondókámba.

 

Elmeséltem neki, hogy a mi falunk templomában láttam néhány szobrot és domborművet, amiből arra következtetek, hogy ott lehet Ysemberg király ősi sírja.

 

Miután figyelmesen végighallgatott, a tanár feltett még pár kérdést a díszítések pontos mintáiról és néhány formáról. Úgy tűnt, hogy igazam lehet.

 

Uzzur a beszélgetésünk során végre eszébe jutott a sír, elfelejtettem, hogy a veszekedésünk miatt egy ideje nem beszéltünk részletesen erről a dologról.

 

Végül abban maradtunk, hogy beszél a múzeum embereivel, akikkel a bájitalok ügyében is tárgyalt, de megkértem rá, hogy az én nevemet most ne említse.

 

Nem igazán szeretném, ha Godafreh pap megtudná, hogy miattam túrják fel a templom pincéjét.

Megosztás a facebookon