Ma végre lazább napunk volt, a tanárok sem diktáltak olyan sokat, így egy kicsit tudtam beszélgetni az osztálytársaimmal is.

 

Miután megterveztük, hogy miként fogjuk a klubházunkat felszerelni és hogyan fogjuk megerősíteni a házikót a további omlás elkerülése végett, a vakációra terelődött a szó.

 

Kiderült, hogy néhányan voltak Seyezara koncertjén, bár ott a helyszínen nem találkoztam senkivel. Mondjuk nem is csoda, hiszen rengetegen voltak kint.

 

Mindenki, aki ott volt, el volt ájulva Seyezararól és próbáltuk a többieknek elmagyarázni, hogy micsoda egy tünemény az a lány. Valami furcsa oknál fogva a lányok sértődött arccal hagytak ilyenkor ott minket.

 

Eleinte egymás szavába vágva meséltük az élményeinket, viszont amikor elmeséltük Uzzurral, hogy voltunk a házának az udvarán, már mindenki csak minket hallgatott.

 

Igaz, a mesénket kicsit kiszíneztük, de hát a közönségért mindent! A történetünkben meghívtak minket kávézni a nappaliba és Seyezara még puszit is adott nekünk.

 

Jó érzés volt látni a fiúk irigykedő pillantásait. Végülis egy kis ártatlan lódítás senkinek sem árthat.

 

Délután a szobánkba is meglátogatott minket pár osztálytársunk, akik más osztályokba járó srácokat is áthívtak, akik újra meghallgatták a Seyezaranál tett látogatásunkat.

 

Végül már jócskán ránk esteledett, mire befejeztük az egész mesélést. Abban egyeztünk meg, hogy a klubházba is kell tegyünk egy posztert Seyezararól.

Megosztás a facebookon