Már korán elindultam Uzzur háza felé, remélve, hogy beszélhetek kicsit a fejével.

 

Bár az anyukája most is megpróbált lebeszélni a találkozóról, mondván, hogy szegény fia még mindig alszik, láttam az ablakból, hogy üres az ágya.

 

Ezért megkerültem a házukat és a hátsó kerten át beosontam. Itt egy bokor mögött elbújtam és vártam, hogy mikor jelenik meg Uzzur.

 

Nem kellett túl sokáig várnom. Épp az anyjával együtt sétáltak ki az udvarra, hogy megetessék a csirkéket. Közelebb lopóztam, hogy a megfelelő pillanatban odahívhassam a barátomat.

 

Ahogy közelebb értem, meghallottam, hogy miről beszélgetnek. Épp Seyezara volt a téma, így hát jobban hegyeztem a füleimet.

 

Mint kiderült, nem hiába. Amit hallottam, attól egyszerre meglepődtem és fel is dühödtem. Alig bírtam megállni hogy ne ugorjak elő és ne ordítsam Uzzur arcába, hogy mekkorát téved!

 

Hogy mondhatja azt, hogy szerinte Seyezaranak ő tetszik, amikor tegnapelőtt tisztán láttam, ahogy a lány rám mosolygott az ablakból! Ez felháborító!

 

Mégsem mozdultam el a rejtekhelyemről, megvártam, amíg visszamennek a házba. Mikor tiszta volt a terep, gyorsan kimentem, majd az utcán megkerestem Uzzur ablakát.

 

Legszívesebben széttörtem volna, remélve, hogy a hideg majd észhez téríti, de erre mégsem vitt rá a lélek. Cserébe a zsebemből előkotortam egy tubus ragasztót (magam sem emlékszem már, hogy mikor került oda) és szépen bekentem vele az ablaktáblákat.

 

Mekkorát fog majd nézni, amikor szellőztetni akar! Csak azt sajnáltam, hogy nem tudom megvárni, amíg eljön az alkalom.

Megosztás a facebookon