Egész éjjel azon gondolkoztam, vajon mi üthetett Uzzurba, ezért alig aludtam valamit.

 

Amikor eljött a reggel, annyira fáradt voltam, hogy alig tudtam kihámozni magaz az ágyból. Az egyetlen dolog, ami segített, hogy ma végre az iskolában beszélhetek a barátom fejével.

 

Épp hogy nagy nehezen sikerült kiszálnom és eljutnom a szobám ajtajáig, anyukám benyitott és elújságolta, hogy ma nem kell iskolába menni.

 

Kellett pár perc, amíg felébredtem és felfogtam azt, amit mond. Ez azt jelenti, hogy ma nyugodtan pihenhetek.

 

Nem kellett kétszer mondania, szinte azonnal visszazuhantam az ágyba és délutánig meg se moccantam.

 

Miután felkeltem, kimentem ebédelni és apám mesélte, hogy ma egy szekér sem járt, mivel nagyon sokat havazott az éjjel. Késöbb én is kimentem segíteni a lapátolásban.

 

Ez a munka nagyon fárasztó, órákig dolgoztunk, de alig látszott meg az eredménye. Annyit sikerült elérni, hogy most már lehet az udvaron közlekedni.

 

Az úton továbbra is áll a hó, azt majd holnap fogjuk eltakarítani. Ahogy láttam, mások sem kezdték el az utat seperni.

 

Mondjuk nem csodálom, hiszen térdig érő hóban senkinek sincs kedve mászkálni. Amíg van étel és fa, addig nem kell az úton mászkálni.

Megosztás a facebookon