Ma délután nem akartunk korán hazamenni, inkább elsétáltunk a lányokkal a tengerparton lévő klubházunkhoz.

 

Az idő már akár kellemesnek is mondható, bár itt a parton még erősen fújt a szél, de nem volt olyan csontig hatolóan hideg, mint decemberben.

 

Bent a házban elég hűvös volt, de néhány fahasáb segítségével perceken belül kellemes meleg áradt a kandallóból.

 

Kellemes volt a pattogó tűz fényénél elbeszélgetni, bár nem akartuk nagyon túlzásba vinni, mivel tudtuk, hogy várnak minket otthon.

 

De hiába próbáltuk nem túlzásba vinni, Phetana és Uzzur nagyon belemelegedtek a beszélgetésbe, olyannyira, hogy egy idő után már nem is figyeltek ránk.

 

Én tapintatosan azt javasoltam Seyezarának, hogy menjünk, sétáljunk egy kicsit a parton, hagyjuk a két fiatal galambot turbékolni egy kicsit.

 

A kis sétából végül vagy másfél óra lett, de nem panaszkodom, hiszen egy percig sem untam Seyezara társaságát.

 

Amikor visszatértünk, azt vettem észre, hogy Uzzuréknak még csak fel sem tünt, hogy mi elmentünk, csak akkor néztek fel, amikor beléptünk a szobába.

 

Ekkor eszméltek fel, hogy mennyire elrepült az idő, ezért gyorsan visszamentünk az iskolába, összepakoltunk és elindultunk szekeret keresni hazáig.

 

Mivel Seyezaráék is a mi falunkban lakik, ezért ugyanazzal a szekérrel mentünk haza és segítettünk is a lányoknak cipelni a csomagokat.

 

Miután elbúcsúztunk tőlük, Uzzur elmesélte, hogy összejöttek Phetanaval. Ennek nagyon örülök, így legalább most már mindenki boldog.

Megosztás a facebookon