Így, hogy Seyezara is a mi templomunkba járt, már sokkal kellemesebbnek tünt a vasárnap reggeli program.

 

Reggel már alig vártam hogy elindulhassunk, hogy újra találkozhassak vele. Remélem most talán együtt ülhetünk.

 

Az úton sikerült is találkozni vele, a húgával és a szüleivel, de sajnos megint nem tudtunk túl sokat beszélni egymással.

 

Uzzur csak pár perccel maradt le róluk és nagyon sajnálta, hogy ma nem sikerült időben kilépnie a házból.

 

Az mondta, hogy a kutyájának a lába beleakadt valahogy a kerítés két léce közé, ezért jó negyed óráig ezzel volt elfoglalva.

 

Sebaj, mondtam neki, hogy majd a templomban megpróbálunk ha nem is melléjük, de legalább mögéjük leülni valahogy.

 

Ez a terv végül füstbe ment, mivel a lányok körül minden ülés el volt foglalva, nekünk csak három sorral mögöttünk jutott hely.

 

Azért ők néhányszor hátrafordultak felénk mosolyogva és óvatosan jeleztük nekik, hogy találkozzunk az istentisztelet után.

 

Szerencsére Godafreh pap nem vette észre a mi kis aktivitynket, különben esélyünk sem lett volna találkozni a lányokkal.

 

Mikor kijöttünk a templomból, félrehúzódtunk Uzzurral és megvártuk, amíg Seyezaráék is kijönnek. Ők gyorsan elbúcsúztak a szülőktől és csatlakoztak hozzánk.

 

Felajánlottuk nekik, hogy megmutatjuk a falu környékét, így hamarosan az erdei ösvényen mentünk kéz a kézben.

 

A lányoknak nagyon tetszett a vidék és mondták, hogy sokkal jobban néz ki, mint a főváros, mivel ott állandó nyüzsgés van.

 

Megmutattuk nekik a hegyeket is, bár nem mentünk fel a hó miatt, de megígértük nekik, hogy nyáron kimegyünk oda is, hiszen csodálatos a panoráma.

 

Estefelé hazakísértük őket, majd mi is elindultunk a saját házaink irányába. Még össze kell pakolnom a cuccokat holnapra.

Megosztás a facebookon