Bármennyire is izgalmas volt a felfedezésünk, már annyira fáradtak voltunk, hogy szinte mozdulatlanul aludtuk végig az éjszakát.

 

Nem is bánom, mert bár engem is nagyon érdekel, hogy mi lehet a titokzatos ládában, amit a hajóroncsból szedtünk ki, Uzzur néha túlzásba viszi a dolgokat.

 

Ő már mindenféle kincsről meg titkos fegyverről kezdett el fantáziálni, még tegnap, amikor hoztuk haza a ládát.

 

Tisztában vagyok vele, hogy egy-egy titokzatos ládikó sokféle érdekességet rejthet, hiszen találkoztunk már hasonlókkal, de ez még nem jelenti azt, hogy most is ez a helyzet.

 

Az órák alatt, alig bírtam Uzzurt lenyugtatni, hogy ne kezdjen el kiselőadást tartani arról, hogy mit fedeztünk fel tegnap.

 

Elmagyaráztam neki, hogy előbb bizonyosodjunk meg arról, hogy valóban valami érdekeset találtunk és csak utána híreszteljük el, hogy miről van szó.

 

Mikor végre eljött a nagyon várt délután, áthívtuk a lányokat is a szobánkba. Mivel ők most jártak itt először, kénytelenek voltunk rendet rakni.

 

Most derült ki igazán, hogy mennyi kacat gyűlt fel egy fél év alatt. Mindenfele eldobált papirok, szennyes ruhák voltak a szobába.

 

Úgy nézett ki az egész, mintha két malac lakna itt. Érdekes, hogy mielőtt megismertük volna a lányokat, nem tűnt fel nekünk a rendetlenség.

 

Jó, lehet hogy csak túlzok, de tény, hogy sok időnkbe telt mindent elpakolni. Mire elfogadhatóan kipucoltuk a szobát, a nap már elég alacsonyan állt.

 

Végül elérkezett a nagy esemény időpontja. Nagy nehezen felfeszítettük a láda lakatját és... egy tojást találtunk benne.

Megosztás a facebookon