Még egyetlen reggeli út alatt neméreztem azt, hogy ennyire vágyom már eljutni az iskolához.

 

Ahogy leszálltunk a szekérről, futásnak eredtünk, hogy még az órák előtt fel tudjunk menni a padlásra, megnézni a sárkánytojásunkat.

 

A gond csak az volt, hogy a szekér már eleve késve indult, mert egy nénit kellett megvárnunk, így csak két-három percünk maradt, pont annyi, hogy a füzeteinket magunkhoz tudtuk venni.

 

Úgy tűnik, hogya templomi ásatások híre ide is eljutott, ugyanis ma mindenki, diák, tanár, velünk akart beszélni.

 

Kiderült, hogy valóban Ysemberg király sírja van a falunk templomának az alagsorában és ez elég nagy szenzáció lett. Már mindenki tudott róla mindent, sokan még nálunk is többet.

 

Valahonnan még azt is megtudták, hogy Uzzur meg én fedeztük fel a jeleket és a kutatók így bukkantak a nyomára.

 

Ezek után pedig olyan népszerűek lettünk, hogy egy perc nyugtunk se maradt, így esélyünk sem volt felmenni a padlásra.

 

Sajnos a helyzet délután sem let jobb, hiába mentünk fel a szobánkba, még ott is folyton zargattak minket.

 

Abban maradtunk hát, hogy udvariasan válaszolgatunk mindenkinek, remélve, hogy hamarosan lecseng a dolog és akkor majd nyugodtan elintézhetjük a tojás ügyet.

Megosztás a facebookon