A mai órák még mindig az ásatásról szóltak, néha az az érzésem, hogy a sárkánytojásunk ott fog megzápulni a padláson.

 

Még a Hajozás tanárunk is ezzel nyaggatott, ami nála nagy szó, hiszen még akkor sem térne el a tantárgytól, ha az iskola lángokban állna.

 

Miután már negyvenedik alkalommal mondtuk el ugyanazt a történetet, amit tegnap százhússzor, lassacskán elfogyott a hallgatóság.

 

Unalmunkban elkezdtük egyre jobban kiszínezni a történetet és Uzzurral azon versenyeztünk, hogy ki tud nagyobbat lódítani úgy, hogy a többiek elhigyjék.

 

Délig úgy tűnt, hogy én fogok nyerni a vérszomjas zombisárkányokkal, de utána Uzzur nyert orrhosszal a repülő harcos kísértetekkel.

 

Miután elküldtük azt a pár embert, aki a szobánkban keresettfel, mondván, hogy pihennünk kell és ne zavarjanak, ideje volt akcióba lendülni.

 

Felérve, meglepő látvány fogadott minket. Az a sarok, ami eddig elhagyatottnak tűnt, most teljesen fel volt dúlva, a tojásnak pedig nyoma se volt.

 

Mindenfele kerestük, de sehol semmi. Vajon felfedezte valaki és elvitte? Ha igen, akkor miért nem hallottunk eddig róla?

 

Az is lehet, hogy aki elvitte, szintén rejtegeti valahol? De vajon merre? Bárhol lehet az iskolában, de még az is előfordulhat, hogy már rég kivitték a suliból.

 

Sajnos nem kérdezősködhetünk, mivel senki sem tud a tojásunkról és jobb lesz, ha ez így is marad. Errefelé ugyanis illegális ilyen állatot tartani.

Megosztás a facebookon