Hogy ne legyen baj a kis sárkányfiókával, végül megegyeztünk Uzzurral abban, hogy a mi szobánkba rendezzünk be neki egy kis kuckót.

 

Fent a padláson nem volt szívünk otthagyni, mert amint elmentünk, olyan panaszosan sírt, hogy attól féltünk, hogy még valaki más is meghalja.

 

Ezt mindenképp el akartuk kerülni, ezért inkább lehoztunk magunkhoz. Itt végre megnyugodott és úgy tűnt, kedveli a társaságunkat.

 

Az órák után áthívtuk a lányokat is, akik szinte elolvadtak a bébi sárkány látványától. Ez kölcsönös volt, ugyanis a kis sárkányt is alig lehetett levakarni róluk.

 

Miután így összemelegedtünk, felvetődött egy másik probléma is. Mivel ma péntek van, és mi hazamegyünk hétvégére, a sárkányt is el kellene helyeznünk valahol.

 

Az egyik ötlet az volt, hogy felvigyük őt a padlásra, viszont féltünk, hogy ha nekiáll hangosan vinnyogni, akkor lehet, hogy a takarítók meghallják.

 

Mivel hétvégén alig van valaki az épületben, nagy a csend és szinte bármilyen gyenge hang is ágyútűzként hallatszik a folyosókon.

 

Ezt a javaslatot ezért elvetettük. A másik megoldás az volt, hogy maradjon itt a szobában, viszont ha mi nem vagyunk vele, nem kizárt, hogy ismét sírni fog.

 

Kíváncsiságból le is teszteltük a dolgot. Ahogy kiléptünk a szobából, a kis sárkány olyan eszeveszett erővel kezdte el kapargatni az ajtót és olyan hangosan bömbölt, hogy rájöttünk, ez nem fog menni a hétvégére.

 

Mivel más választásunk nem maradt, elhatároztuk, hogy hazavisszük. Óvatosan bepólyáztuk, majd finoman a háti táskámba tettük.

 

A kicsike úgy látszik megértette, hogy csendben kell maradnia, így az út alatt alig mocorgott. Most éjszaka van és amíg én itt írom soraimat, a sárkánybaba az egyik sarokban békésen szunyókál.

Megosztás a facebookon