A mai beszekerezésünk Uzzurral a városba nagyon hallgatag volt. Igaz, ilyen korán egyikünknek sincs túl sok kedve beszélgetni.

 

Most viszont, miután a kis sárkányt, aki a szívünkhöz nőtt, elengedtük az erdőben, valahogy egyikünknek sem akaródzott megszólalni.

 

Nagyon hiányzott nekem az a kis sárnyas szőrmók. Tudom, hogy ő egy sárkány, de akkoris, nagyon szeretett minket.

 

Uzzur nem tette szóvá, de látszott rajta, hogy ő is hiányolja az állatkát. Szokatlanul szótlan volt és morcos.

 

Igaz, hogy minden hétfő reggel nagyjából ilyen volt, de most még mintha több keserűség volt a pillantásába.

 

Az iskolában összefutottunk a lányokkal is, de ők sem voltak jobb hangulatban. Pedig nagyon reménykedtem abban, hogy Seyazara és Phetana társasága jó hatással lesz ránk.

 

Mivel senki sem volt beszédes kedvében, ezért az órák alatt igyekeztem lefoglalni magamat, elterelve kissé a gondolataimat.

 

Ez egész jól ment egészen a második óráig, ami a Sárkányológia volt. Hogy még roszabb legyen, pont az Erdei Sárkányokról tanultunk.

 

Ekkor jutott eszembe, hogy még nevet sem adtunk neki, pedig pár napig mi etettük és neveltük. Nem lehetünk valami mintaszülők…

 

Most már végülis késő bánat. Pedig most sok érdekességet mesélt a tanárunk erről a sárkány fajtáról. Például szóba került az is, hogy a legjobban a gyümölcsöket szereti, mi pedig sonkával etettük szegényt.

 

A másik az volt, hogy ezek a sárkányok nagyon szeretnek fürdeni, mi pedig csak egy-egy pohárba töltöttünk neki vizet.

 

A délután már valamivel kellemesebben telt. Kimentünk a lányokkal kicsit a tenger partjára sétálni, majd végül a klubházban kötöttünk ki.

 

Végre beszédesebbek voltunk és egész estig kitárgyaltuk az egész sárkányos ügyet.

Megosztás a facebookon