Ma végre elkövetkezett a tavaszi ünnepség ideje. Az órák gyorsan elszaladtak, látszott, hogy a tanárok is várják már a délutánt.

 

Mikor megtudták, hogy Uzzur és én is szerepelni fogunk a színdarabban, nem feleltettek minket. Megvan az előnye ennek a színészkedésnek!

 

Ahogy közeledett az előadás időpontja, annál jobban úrrá lett rajtam a pánik. Úgy éreztem, hogy egy szót sem tudok már a szerepemből.

 

Meg akartam ezt beszélni Uzzurral, viszont ahogy elnézem, ő talán még nálam is rosszabbúl viseli a dolgot.

 

Az egyik szünetben elnéztem Seyezarahoz is, hogy egy kis biztatást kapjak. Sajnos itt sem jártam sikerrel, ugyanis a színdarab és a koncert miatt ő sem volt épp valami nyugodt.

 

Nem is akartam zavarni őt a felkészülésben, mivel láttam rajta, hogy legszívesebben gyakorolna, így néhány bíztató szó után visszamentem az osztályomba.

 

Miután véget ért a tanítás, a színtársulat még összegyűlt egy utolsó próbára. Itt kissé döcögősen ment a szerepem, akárhogy is próbáltam koncentrálni.

 

Uzzurnak valamivel jobban ment a dolog, úgy látszik ő jól kezeli ezt a helyzetet, sőt, tehetségesebb is nálam.

 

Azért az előadásra sikerült úgy-ahogy összeszednem magamat és végül is nem lett teljes lebőgés a színdarab.

 

Az előadás után nem sikerült Seyezarával megbeszélni a dolgokat, mivel ő még elénekelt néhány dalt, ezért csak Uzzurral és Phetanával találkoztam.

 

Mivel ők nagyon bele voltak merülve a darab elemzésébe és hogy ki hogyan játszott, nem akartam zavarni őket, ezért arrébb ültem le.

 

Az előadás után végül sikerült elcsípnem pár percre Seyezarát, aki nagyon örült annak, hogy jól sikerült ez az egész esemény.

 

Azt mondta, hogy büszke rám és reméli, hogy még több előadásban is szerepelhetünk közösen. Jó lenne!

Megosztás a facebookon