Erős izomlázzal ébredtem. Nem csoda, hiszen tegnap az egész iskolát ki kellett sepernem és fel kellett mosnom, de legalább ma már nem vagyok büntetésben.

 

A mai tornaórán írtam egy bocsánatkérő verset Erytának, majd a szünetben lementem, hogy odaadjam neki.

 

Mindenki csúnyán nézett rám arrafele, mivel Cyran osztálytársai is ott voltak, akik sosem szalasztottak el egy pillanatot hogy engem piszkáljanak, de végül megtaláltam Erytát is.

 

Eleinte nem akart észrevenni, viszont amikor már eléálltam, nem volt más választása. Csúnyán beszélt velem, de a versemet elfogadta.

 

Mivel erősködtem, hogy ott előttem olvassa el, kénytelen volt széthajtogatni a papírt. Közben olyan lassan teltek a pillanatok, hogy már kezdtem azon gondolkodni hogy vajon többször olvassa el a verset, vagy tényleg ennyire nehezen olvas.

 

Végül letette a papírt és rám nézett. A pillantása nem volt már annyira szigorú, amit jó jelnek vettem. Pláne amikor megszólalt és beszélt hozzám.

 

Elmondta, hogy még mindig haragszik rám, viszont a versem nagyon aranyos volt. Megérti hogy miért kezdtem terjeszteni a pletykát, de azért nem volt szép tőlem.

 

Én azzal védekeztem, hogy álmomban sem gondoltam volna, hogy ekkora felfordulás lesz miatta, máskülönben biztosan nem csináltam volna ezt.

 

Ezek után, Eryta elvitt engem Cyran osztályához, ahol nyilvánosan bocsánatot kellett kérnem tőle. Ez volt életem egyik legkellemetlenebb pillanata, mivel ott, az egész osztály előtt kellett elmondanom.

Megosztás a facebookon