Ma reggel tudatosult bennem, hogy hamarosan itt a Hősök Ünnepe. Ezen a napon megemlékezünk azokról, akik naggyá tették népünket.

 

Szerdán tehát fejet hajtunk a bátor hadvezéreink, igazságos királyaink és a bölcs tudósaink előtt. Lesznek koszorúzások és különféle ének- valamint színi előadások is.

 

Én nem szoktam ilyesmiken szerepelni, nem tudok a tömeg előtt beszélni, az énekhangomtól pedig még egy barlangi medve is elmenekülne.

 

Az úton az iskola felé épp azt beszéltük Uzzurral, hogy vajon milyen meglepetések lesznek a városban és hogy nálunk lesz-e valami ünnepség.

 

A második kérdésre a harmadik óra után tudtuk meg a választ. Kiderült, hogy szerdán lesz egy állarcos bál, de előtte fellép az iskola színtársulata (nem is tudtam, hogy ilyesmi is van), akik előadnak néhány történelmi pillanatot.

 

Amikor meghallottam a szereposztást máris tudtam, hogy az első sorból fogom majd megnézni a műsort. Gondolom már kitaláltátok hogy miért. Természetesen Eryta is szerepelni fog.

 

Viszont ami következett, azt nemcsak ti, hanem még én sem tudtam volna előre látni. A tengeri szörnyek óra után bejött a színtársulat vezetője és megkérdezte tőlünk, hogy szeretne e valaki szerepelni, ugyanis a főszereplő fiú eltörte a lábát az iskola lépcsőin.

 

A szavai után beállt csendet Uzzur törte meg. Persze nem saját magát ajánlotta be, hanem engem javasolt a szerepre, miközben barátságosan úgy megtaszított, hogy majdnem orra estem.

 

Nem volt hát mit tennem, kénytelen voltam elfogadni a szerepet. A gond csak az, hogy mindössze két napom maradt az egész szöveg betanulására.

 

A tanár a törött lábú fiúhoz küldött, hogy vele gyakoroljak, így valamivel könnyebben fog menni a dolog. Mondjuk annyira nem nehéz a szerep, én leszek a főszereplő szolgája, aki a híreket viszi és aki bátorítja őt a csaták előtt.

 

Ami viszont kissé zavarba hoz, hogy lesz egy jelenetem Erytával is, amikor csak mi ketten leszünk a színpadon. Remélem nem izgulom el.

Megosztás a facebookon