Eljött a nagy nap! Már kora reggel felkeltem, hogy még gyakoroljak egy kicsit, de még mindig úgy érzem, hogy nem tudok semmit.

 

Bár Uzzur próbált nyugtatni, hogy minden rendben lesz, mégis nagyon izgulok. Most félrerakom a naplót, majd délután folytatom.

 

Huh, na megvolt az előadás! Még mindig remeg a kezem egy kicsit, de igyekszem lenyugodni.

 

Maga az műsor hatalmas siker volt. Eljött az összes szülő, de még a városiak egy része is kíváncsi volt rá. Állítólag ez egy több évtizedes hagyomány ilyenkor.

 

Nekem erről viszont nem szóltak, úgyhogy amikor először a színpadra léptem, alig bírtam megszólalni. Akkor még nem tudtam pontosan, de olyan kétezer ember előtt kellett beszélnem! Onnan fentről legalább tízszer ennyinek tünt.

 

Azután eszembe jutott a színtársulat vezetőjének a tanácsa és megpróbáltam csak a szserepre koncentrálni. Idővel ez össze is jött és a végére (legalábbis ezt mondták, de lehet, hogy csak bátorítani akartak) már egészen belejöttem.

 

Jómagam is sokkal magabiztosabb lettem a vége felé, amikor már én is elhittem magamról, hogy egy pár évszázaddal ezelőtti szolga vagyok.

 

Az előadás végén a társulat vezetője is gratulált nekem és megkérdezte, hogy nem akarok-e más színdarabokban is szerepelni.

 

Mondtam neki, hogy még gondolkodom, mivel még akkor is annyira izgultam, hogy azt hittem ott ájulok el.

 

Amikor viszont Eryta jött hozzám gratulálni, akkor már tényleg le kellett ülnöm, mert már túl sok volt a jóbol. Talán mégis van remény!

Megosztás a facebookon