A tegnapi sejtésem bebizonyosodott. Nem csak Seyezara osztálytársai, de már a szüleim is megtudták a pénteki kis csínnyünket.

 

Ezért a mai reggeli nem telt csendesen, mint általában, hanem egy sor fejmosással, amit a húgom természetesen nagyon élvezett.

 

A templomban Seyezara még mindig morcos volt, de legalább nem ült másik sorba, így szerintem már megbékélt valamennyire.

 

Bár még nem nagyon akart velem szóba állni, de ezen még délután lehet dolgozni.

 

Godafreh papunk hozta a szokásos formáját és megint majdnem elaludtam a beszéde közben. Sajnos most ezt ő is észrevette.

 

Amikor a végén azt mondta, hogy várjam meg, már előre tudtam mit akar mondani nekem. Megint itt kell maradjak takarítani.

 

Már rég csináltam ezt, ami meg is látszott, mert sok helyen elég vastagon állt a por. Úgy látszik mást nem is használ takarítóként.

 

Ez nem valami nagy megtiszteltetés, de szerencsére Uzzur is velem maradt, segíteni, így legalább jobban ment a munka.

 

Délután elmentünk a lányok házához, de nem voltak olyan hangulatban, hogy kijöjjenek velünk sétálni.

 

Mondjuk az idő sem volt valami jó, mert erősen felhős volt és a szél is fújt. Nem akartam ott maradni náluk, mert még haragszik rám.

 

Hazafele Uzzurral megtárgyaltuk ezt a dolgot. Sajnos ő sem érti jobban a nőket, mint én. A sárkánnyal könyebb volt.

Megosztás a facebookon