A szokásos kora reggeli szekerezés sűrű, fekete felhőzet alatt zajlott ma, ami még jobban kiemelte a reggeli depressziós hangulatot.

 

Seyezaráék is velünk voltak, de nem sokat beszéltünk. A párom figyelmeztetett, hogy ha az iskolában kinevetik, nagyon megbánom.

 

Így még kellemesebb volt a hétfő reggel. Nem elég, hogy ültömben alszom el, még aggódnom is kell.

 

Szerencsére az iskolában nem volt semmi probléma, mindenki jó mókának tartotta a dolgot. Mint kiderült, Seyezarat senki sem nevette ki.

 

Igazából szerintem inkább csak az új fiúnak a szótlansága és a mogorvasága miatt segítettek nekem a többiek.

 

Ennek örülök, akkor úgy tűnik, hogy köztem és a barátnőm között szent lesz a béke, végülis neki nem lett baja ebből.

 

Hogy kibékítsem, elhívtam egy kis délutáni sétára a tengerpartra, ahol nyugodt körülmények között megbeszéltük az egészet.

 

Ott maradtunk a naplementéig, amit nem bántunk meg, ugyanis a mai különlegesen szép volt. Meg is ihletett:

 

Naplemente

 

Minden naplemente csodás,

Sosem egyforma, mindig más,

Felemelő érzés nekem,

Ha naponta megnézhetem.

 

Csodálkozom a szépségén,

Szertelen sokszínűségén,

Az a sok vörös és sárga,

A festészet netovábbja.

 

Sosem okozott csalódást,

Ez a gyönyörű látomás,

A gyökere minden szépnek,

És bölcsője a meséknek.

 

Ez bearanyozza lelkem,

Felüdíti fáradt szívem,

Mosolyt fakaszt az orcámra,

A természet e csodája!

 

Megosztás a facebookon